üresfooldalhalmagunkrolhalgaleriaüresetlapüresitallapüreselerhetosegüres

MagunkrólhalMagunkrólhal

Rejtett műemlékeink II.

A lakásprivatizáció kapcsán végrehajtott épületfelmérés lehetőséget nyújtott az elmúlt évben nekem, hogy bővebben foglalkozzam a Halász utca 1. szám alatti épület valószínű múltjával. Az erre vonatkozó eredményeimet lapunk 1994. évi 2, 3, és 4. számában adtam közre. A harmadik közlésben jeleztem, hogy összegyűjtött anyagomat a kerület Műemlékvédelmi Felügyelőségének rendelkezésére bocsátom a további - szükségesnek tartott - eljárás végett. Választ az Országos Műemlékvédelmi Hivatal Műemlékvédelmi Felügyeleti Igazgatóságától az év nyarán kaptam. Ebben arról értesítettek, hogy Tudományos Főosztályuk állásfoglalása alapján "az épület egyedi műemléki jelentőségű terület része, így műemléki védelme szakhatósági szinten biztosított".

Kedvem erre kissé lelohadt mindaddig, amíg november 25-én el nem jutottam a Budapesti Városvédő Egyesület által rendezett "Budapesti panoráma: a világörökség része" című kiállításra. Itt, Gyökér István eléggé meg nem becsülhető képeslevelezőlap gyűjteményében fel nem fedeztem a háznak több, fényképi úton készült ábrázolását. Legnagyobb meglepetésemre a dunaparti fronton a kétoldalt kiugró szárnyak tetőzetét két karcsú, a szomszédos ház tetőszintjéig érő toronysisak díszítette! Erre még a ház legöregebb lakói sem emlékeznek... Az épületet a háború alatt találat érte. A felsőbb emelet állítólag rárogyott az első előtt húzódó teraszra. Nyilván ekkor sérülhettek meg a tornyocskák is és a háborús károk helyrehozatalának fontosabb dolga is volt, mint elpusztult díszek megújítása. így ismerhettem meg a Halász utca 1. számú ház annakidején Margit, ma Bem rakpart 14. sz. alatti frontjának a ház virágkorában volt teljes képét. Ezzel talán ki is kerekedik a ház teljes története. Lezajlott már a privatizálás és az a titkos reményem, hogy így - magánkezdeményezésre - talán közelebb juthatunk a műemléki részek kiemeléséhez, megőrzéséhez. Elsőnek is az Adalékok a Viziváros történetéhez 1991. évi kiadású II. kötetének az I. Halász utca 1. című fejezet kellő kiegészítéséhez.

Jérôme René
Partnereink További partnereink Pater Marcus Belga Apátsági söröző és étterem Dunaparti Matróz Kocsma Belgian Brasserie Henrie - Belga Söröző Belga Sörök Háza Belga Sörök Boltja
www.patermarcus.hu www.matrozkocsma.hu www.belgasorozo.com www.belgasorokhaza.hu www.belgasorbolt.hu